2013. december 17., kedd

Strandszigeten Szingapúrban

Következő állomásunk Szingapúr lesz – ezúttal Bagollyal együtt néztünk körül a városban. A 12 órás odaút után remek élmény volt hosszúnadrágban vadászni a szállodánkra közel 30°C-os, párás melegben, közben meg még jól meg is bámultak minket – méghozzá a kezünkben tartogatott télikabátok miatt... A célpont megtalálása és a becsekkolás után már csak arra volt erőnk, hogy bealudjunk, hiába, ha az ember munka címén jön-megy és szabadidejében is képest ezt csinálni pihenés helyett, néha lemerül a duracell. De arra legalább jó volt a dolog, hogy másnap korán keljünk és nyakunkba véve a várost a nagy tömeg előtt érjünk le a strandra =)

Útközben belebotlottunk – éppen akkoriban kezdték vetíteni =)

Ahogy arról a korábbi Szingapúr-posztban is szó volt, a város gondosan fésült parkok, felhőkarcolók, zsúfolt lakónegyedek és bevásárlóutcák elegye. Itt-ott azonban maradt némi hely erdőknek is (csak mutatóba), sőt még tengerpart is akad, fürödhető tengerrel (Ázsiában ez nem magától értetődő nagyvárosok közelében) – ami aztán hétvégéken zsúfolásig van tömve a pihenni szándékozó lakosokkal.

Szingapúr legnépszerűbb strandjai Sentosa szigetén találhatóak, közel a belvároshoz. Mára az egész sziget egyetlen hatalmas szabadidőparkká vált, van vagy 2 kilométernyi strand, két golfpálya, két hatalmas wellnesshotel, egy erőd, egy hatalmas vidámpark és persze számtalan lehetőség enni-inni. A felsorolásból a tengerpartra szavaztunk, mivel még egyikőnk sem fürdött eddig az Indiai-óceánban és hát ilyen lehetőséget nem nagyon illik kihagyni :)

Sentosa középen


Egyrészt ezzel a lanovkával…


másrészt egy egysínű vasúttal,
a Sentosa Express-szel lehet kijutni a szigetre


Expresszsínek – a háttérben
már részben látszik a sentosai strandok sajátossága


Méghozzá az, hogy a horizont tele van tankerekkel és teherhajókkal…


Hajóparkoló – Sentosához közel található Szingapúr teherkikötője,
mely a világ egyik legnagyobbja


Háttérben a Jurong-sziget – Szingapúr olajipara

Mert hogy olyan is van neki. A Jurong-szigetet hét kisebb szigetből alakították ki a tenger feltöltésével, építettek rajta egy rakás olajfinomítót és vígan termelik a dollármilliárdokat a tankerek hasában érkező fekete aranyból. Szóval így fest Sentosa strandjainak tágabb környéke, furcsa élmény úgy strandolni, hogy ha kilóg a fejed a vízből, a tankerek hasát látod a horizonton. De az idő fürdésre alkalmas, a víz meleg és még halak is vannak, bár elég félősek.

Strandolás után még sétáltunk egyet Sentosán, illetve megnéztük a Tiger Skytowert, ami tulajdonképpen egy kilátóplatform, amiről szemügyre lehet venni az egész szigetet.

Parkséta – ez az állat a Merlion,
nevéhez hűen félig hal, félig oroszlán; Szingapúr jelképe


Az őt körülvevő parkot pedig erőteljesen
Antoni Gaudí munkássága ihlethette


Mozaikos szökőkút – még itt is belekandikál egy ’CHINA SHIPPING’


Patakkanyar


Részletek


Égszínek


Földszínek


Tiger Skytower – kinéz balra


Kinéz jobbra


És vissza a Singapore Waterfront,
illetve a kikötő felé – valahol döbbenetes látvány

Kifelé menet megálltunk még egy kávéra, közben pedig meglátogatott bennünket egy érdeklődő (és éhes) mókus, talán abban a reményben, hogy adunk neki valamit. Nem nagyon tudtunk volna, mert café lattéval nem élnek a mókusok, de azért kitartóan keresett.

A szomszédos, már otthagyott asztalon


Melyen egyébként volt egy félig megevett banán,
de csak megszagolta, aztán nem foglalkozott vele



Viszont később talált egy cukroszacskót


Kibontotta


És kieszegette belőle az összes kalóriát.


Aztán gondolta, elég nyugodtan ücsörgünk ahhoz,
hogy közelebb jöjjön


És körülnézzen a mi asztalunknál is


Bagollyal még egy széken is megosztoztak


Aztán viszonylag hamar rájött, hogy kaja, az nincs nálunk,
úgyhogy átment egy harmadik asztalra körülnézni


De a bögre is üres volt, úgyhogy
elege lett a civilizációból és visszatért a faágak közé

Nem teljesen ezen az ötleten felbuzdulva, de nekünk is hasonló program következett – esőerdei sétára indultunk Dél-Szingapúr dombjai között. Folyt. köv. :)

Úton a Southern Ridges Walk felé

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése