2013. augusztus 28., szerda

Siker, pénz, csillogás… Szingapúr

Valahogy ez a KFT-dal járt az eszemben, ahogy először útnak indultam Szingapúrban – ugyanis a nyaralás után rögtön visszacsöppentünk a munka világába, első „ottalvós” utam pedig a régen várt Szingapúrba vezetett.

Ez az egyik leghosszabb utunk, oda 12, vissza inkább 13 óra, ráadásul csak május óta szerepel az úticélok között; mindenképpen meg akartam nézni a várost. Júliusban kedvezett is a szerencsekerék – meg azóta még néhányszor – és örömmel láttam a ZRH és SIN reptérkódokat egymás mellett a táncrendemben :) Szóval Szingapúr. Nagyon érdekelt, hogy milyen ez az egészen egyedi kis városállam ott a Maláj-félsziget csücskén. Tulajdonképpen egy nagyon gazdag és rengeteg GDP-t termelő kis országról van szó, kb. 5 millió lakossal és elképesztő tisztasággal és renddel. Ez ügyben még az európai, sőt a svájci mértékhez képest is akkurátusak és aprólékosak, minden tökéletesre van szerkesztve, szabva és nyírva a kis országban, egyfajta kis ékszerdoboza az ázsiai, gazdag életstílusnak – az ökológiai lábnyomuk viszont így Top20-ban van, mert a természeti erőforrásaik, hát azokat nagyítóval kell keresni. A városban a tökéletesre nyírt sövények, pázsitok és parkok mellett egymást érik a plázák és bevásárlóközpontok, a maradék helyet pedig irodaházak és szállodák töltik ki. Az ötmillió lakónak már nagyrészt csak a belvároson kívül jut hely. Szingapúr minden szempontból átszálló és átrakodó állomás, a repülőtere és a kikötője a legforgalmasabbak közé tartozik az egész világon.

Új hely, gondoltam, körúttal érdemes kezdeni, hogy legyen egy átfogó képem a helyszínről – irány a Hop-on, hop-off izé, menjünk egy kört. Na, van is vagy 10 féle, találomra kiválasztottunk egyet és már suhantunk is.

A legbelvárosabb belváros – a kikötő melletti üveg/acél csodák


Világkereskedelmi csomópont


Még mindig a londoni Docklands jut eszembe


Felhős idő volt, de mivel az Egyenlítőhöz közel vagyunk,
nem ártott a naptej – az órám mellett véletlenül kihagyott
és estére vörösen visongó csík volt a legjobb tanú erre

Chinatown – a szingapúriak háromnegyede kínai felmenőkkel bír


Hagyományos építészet...


és a legújabb lakóházak – Újpalota a köbön


Színes, szagos, szélesvásznú


Kétszer négy plusz kanyarodósáv


Ilyen népsűrűség mellett (bronzérmes világszinten)
már csak felfelé lehet építkezni

A tüchtigség mintaképe

Szingapúrban a nagyon szigorú törvények szerint súlyos büntetés jár azért, ha valaki szemetel, madarat etet közterületen, tiltott helyen dohányzik vagy éppen rágózik. Viszont értékelendő öniróniát is fel lehet fedezni, a szuvenírboltok tele vannak ’Singapore is a fine city’ feliratú pólókkal… (A fine jelent olyat, hogy „remek, csodás” és azt is, hogy „(pénz)büntetés”. – a szerk.)

És még az is szerepel rajta, hogy milyen vétségért
pontosan hány száz szingapúri dollár bünti jár :)

A város egyik legújabb nevezetessége a Marina Bay Sands Hotel, mely a város legnagyobb és legdrágább ingatlana. Három torony, a tetején egy hajószerű, hatalmas tetőterasz – ennek a hotelnek az úszómedencéjéről készültek azok a képek; ahol a medence pereme felett a kivilágított skyline-t lehet látni :)

Ez a hivatalos kép (kép innen)


És így fest az öböl túlpartjáról egy felhős napon –
jobboldalt pedig a belvárosi skyline


Botanikus kert gigantikus üvegházakkal
az öböl bejáratának túlpartján

A Marina Bay Sands-nek természetesen van kilátóterasza is, ahonnan körbe-körbe lehet bámulászni, no meg elgondolkodni azon, hogy mennyibe is kerülhet ebben a hotelben egy éjszaka… A bámulászást bevállaltuk a kolleginámmal, akivel éppen a várost jártuk. Íme.

Kertkupolák – a konténerszállító hajókkal
pettyegetett kikötővel a háttérben


Singapore Flyer – a kilátóterasz legfőbb konkurenciája


Plázs a város felett


Sok sáv és sok szék

A fenti képen látható lelátó Szingapúr legfontosabb éves ünnepére készült, augusztus 9-én ünneplik az ország függetlenségét, 1969-ben ezen a napon szakadtak el Malajziától. Minden évben többórás műsorral, ünnepsorozattal és légibemutatóval emlékeznek, a próbának tanúja lehettem augusztus első napjaiban – majd kiestem az ágyamból, mikor még a vizespoharak is beleremegtek, ahogy néhány vadászgép húzott el közvetlenül a szálloda felett; a hanghatásról nem is beszélve. Először nem is tudtam, mi van, csak azon gondolkoztam, hogy a reptér majd 20 kilométerre van a városközponttól, régen rossz, ha itt ilyen alacsonyan száll valami; aztán később mondta valaki a folyosón, hogy bizony gyakorlás megy, mert augusztus 9-én tökéletes légiparádét kell bemutatni.

A Kallang folyó torkolata…


… és ezt a látványt emlegetik 'Singapore waterfront' néven


Háttérben a kikötő


És a Marina Bay Sands híres-neves pancsoldája

Néhányszor körbesétáltunk a kilátóteraszon, megcsodáltuk minden irányba a látványt, aztán elindultunk visszafelé, hogy még néhány óra pihenőt tartsunk a 13 órás éjszakai visszaút előtt. Útközben azért még arra valahogy felfigyeltünk, hogy egyes utak mentén betontömbök, illetve azon magas rácsok helyezkednek el, illetve van, ahol lámpák is kerülnek a rács tetejére, mintha meg akarnák világítani az úttestet – aztán rájöttünk:

a Formula-1 szingapúri nagydíjára készül a pálya :)


Rajthelyek és boxutca in the making

A száguldó cirkusz tulajdonképpen teljesen passzol Szingapúrhoz: jól eladható, globális és elképesztő mennyiségű pénz van benne.

Akárcsak ebben :)

Szóval Szingapúr Ázsia kicsi ékszerdoboza, érdekes, érdemes tapasztalat, de egy nagyon más világ, mint a jó öreg Európa…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése