2014. március 21., péntek

Hoover Dam

Még mindig a február eleji, sivatagi kalandban tartunk a beszámolóban – no, nem mintha olyan nagy sor állna mögöttük új helyszínekkel, azóta az egy-egy napos Európák mellett szinte csak New Yorkot dobott a rendszer, de azt négyszer. Kedvenc hely, szóval egyáltalán nem panaszkodhatok, meg szeretek bagelt reggelizni és róni az avenue-ket kincses könyvesboltok után kutatva, de lassan elfogy a zsebpénzem, mert mindig találok valamit =)

Szóval február 6. délután 1 óra (Pacific Time Zone).
Hoover-gát környéke, Nevada.

A Hoover-gát az 1930-as évek elején épült, legnagyobb tagja a Coloradót megzabolázó gátrendszernek. A Colorado ugyanis a gátak megépítése előtt ugyanis kifejezetten szeszélyes folyónak számított, hol kiszáradni készült, hol meg olyan árvizeket hozott, hogy fél Dél-Kaliforniát elárasztotta. Na jó, nem, de például 1905-ben az áradás elérte a tengerszint alatt fekvő Imperial- és Coachella-völgyeket és létrehozta a Salton Sea sóstavat, amely még ma is kétszer akkora mint a Balaton. Lám erre. Szóval az igény adott volt, hogy a Coloradót valahogy a medrében kellene tartani és lehetőleg minél egyenletesebben – így született meg a Hoover-gát terve is. Elsőként beneveztünk a kiállításba, aztán következett a gáttúra.

Építési fázis – a Colorado ezalatt négy, a sziklafalba fúrt vezetéken
folyt át a gát egyik oldaláról a másikra


Robbanóanyag-csomagolás


Eredetileg a Boulder Canyonba szánták a gátat,
aztán végül a Black Canyonba került


Ínyencfalat angolosoknak (munkásszleng a gáton)


Munkabérek


Darabokban épült

Ha egyben öntötték volna ki, akkor 125 év alatt kötött volna meg a beton, ezért „kazettás” módszerrel dolgoztak, amint megszilárduld egy kocka, ment rá a következő.

A Hoover-gát ma(kettként)

Az előtérben látható hídon a US-93 autópálya halad át. A hidat 2010-ben adták át, előtte a forgalom a gát tetején haladt át – tekintve hogy az csak kétsávos és igen keskeny, kanyargós út vezet le hozzá, majd fel a másik oldalon, az új híd sokat lendített mind a közlekedési, mind a turisztikai helyzeten.

A kanyonfalak mögött

A fenti képet szemléljétek meg egy kicsit, megnéztünk mindent alaposan élőben, a további képeket pedig ez alapján könnyebb lesz helyretenni, hogy hol is vannak. A Colorado mentén húzódik az Arizona-Nevada határ, így a gát egyik felén egy órával később van, mint a másikon – ez külön vicces. Azt nem kérdeztük meg, hogy a műszakváltást is egy órával később tartják-e, de jó lenne tudni :)

És azt is láthatjátok, hogy a tábla címe nem véletlenül az, ami


Merthogy a panoráma ezzel kezdődik


Lenézel – az ablakos épületek a bal- és jobbparton
a generátoroknak adnak otthont


Aztán jobbra – ebből is sejthető, hogy a nevadai oldalon kezdtünk


Szemben a kanyonfal és az elképesztő mennyiségű drót

Ugyan a gát elsődleges funkciója a folyószabályozás, de ha már egyszer megépítették, úgy csinálták, hogy áramot is lehessen vele termelni. Évente körülbelül harmadannyit, mint Paks.

A kiállítás és a kinti terepszemle után megkerestük az gáttúrát és egy helyi Uusländer (így hívják a svácjiak az itt élő expatokat) jó hangulatú, mexikói akcentussal megspékelt vezetésével alámerültünk a gátba. Mármint hogy lifttel.

Egy-két alagút, balra, jobbra, ajtó.

Aztán lehetett érzékelni, hogy itt valami ficereg a sziklák között.

Ön itt áll.


Elég egyértelmű lett, hogy honnan jön a vízdörömbölés
(zubogásnak nem mondanám)


Következő állomásounk – a nevadai generátorok


Kósza fénykép a falon a Black Canyonról mindezek előttről


Csempézett folyosók

Merthogy a gát bizony art déco stílusban épült – bármennyire is hihetetlen ez annyi betonnál, ami elég lett volna egy New York-San Fransisco autópályához. Ahol nem beton és nem szervizalagút van benne, ott takaros, nagyrészt eredeti, ’30-as évekbeli csempék, padlólapok, aranyszínű, míves ajtógombok és díszes liftbelsők.

A kis cuki csempefolyosó után viszont szervizalagút jött soron


Aminek a végén ki is lehetett tekinteni


Black Canyon & US-93


Ön itt áll. (Viszonyítási alap gyanánt.)


A gát belében.


Egy ekkora betonkockánál (ami mögött ennyi víz van) jogos

Túravezetőnk háromszor elmondta, hogy ne rúgjunk bele, véletlenül sem, de azt is, hogy az túravezetőségének elmúlt húsz évében egyszer véletlenül átesett rajta, pont azután, hogy szépen megkért mindenkit, hogy ne tegye.

Ugyan több lift van a gátban, mint azt mi előre gondoltuk, de van lépcső is:

az aljától…


… a tetejéig


És ha már a csinos liftekről…


… és a szép padlókról beszéltem


Liftakna kívülről

Ma már nem foglalkoznának ennyit egy ipari létesítménnyel, hogy faragvány borítsa a liftakna épületét… A Hoover-gáttal kapcsolatban egyébként ez volt a sokadik, de meglepő apróság: eleve turistabarát létesítménynek készült. Elkészülte óta mindössze két alkalommal zárták le, nem meglepő módon Pearl Harbor és szeptember 11. után.

Nevada intake towers – a kék óra Pacific Time Zone szerint jár

Lake Mead


Arizona intake towers – természetesen Mountain Time Zone szerint,
egy órával később van már
(és csak nyolccal korábban, mint Európában, hihi)

A gáttúra után az egyik oldalsó épületben megnéztünk egy egész pofás kis terepasztalt, ahol a Colorado gátrendszerét mutatták be egy negyedórás, felvillanó lámpácskákkal illusztrált előadás keretében. Cuki volt na, de a cucc legalább negyven éves, szerintem már magázni kellene.

A terep


A Grand Canyon és a Lake Mead felső végének találkozása


Főszereplőnk (és a Lake Mead alsó vége, ha már itt tartunk)


A többi gát nem olyan hatalmas, mint a Hoover,
de cserébe vannak szép számmal

A döbbenetes az egész történetben egyébként az, hogy annyira jól sikerült megszabályozni a Coloradót, hogy már nem is éri el az óceánt – útközben elfürdik, elöntözik, elautómossák.

A Colorado vízgyűjtője – azért nem kicsi (kép innen)


De elfogy, ha a sivatagban paradicsomot öntöz az ember (kép innen)

Ezek után külön ironikus programlépésnek sikerült, hogy elsétáltunk még megnézni a gát túlfolyóját – amit kétszer használtak össz-vissz, egyszer, amikor kipróbálták az építés után, egyszer pedig az 1983-as árvíznél.

Nevada spillway


Elég meredek, ha egyszer belepottyan valami a csőbe,
az nem (erre) jön vissza


Háttérben a Lake Mead – a fehér üledék nagyjából az 1983-as,
legmagasabb vízszintig ér


Akkori kép, híd nélkül és nyolcvanas évekbeli autókkal :) (innen)
(ja és a túlfolyó baloldalt)


Elnézve a gát felé


Art déco angyalok őrzik – a lábfejük azért fényes,
mert a legenda szerint, ha megdörgölik,
az este szerencsét hoz Vegasban…


Padló az angyalok előtt

Nyilván nagyon odafigyelnek a gát állapotára, de azért nem semmi, hogy a díszítőelemek is ilyen állapotban vannak – tekintve, hogy mégiscsak a sivatag közepén épült az egész cucc és az év nagyobbik felében elképesztő forróság van. Az út előtt azt gondoltuk, hogy így télen nem lesz annyira érdekes Arizona, Nevada és Kalifornia (spoiler, az is lesz még egy kicsit); de utólag mindenkinek csak ajánlani tudom a februárt, nincs tömeg, nincs nagy forgalom és nincs 47°C árnyékban.

Alkonyat Arizona felől

A Hoover-gát után az estét még Las Vegasnak szenteltük. Szereztünk két tisztességes hamburgert, sült krumplival, meg minden jóval – néha ez is bele kell, hogy férjen. Meg én is a nadrágjaimba, ezért azt is elárulom, hogy én azért elszántam magam a futócipőmig még reggel. Szóval futás vs. hamburger 1:1, úgyhogy a napot még megfejeltük az M&Ms bolttal, ahol ájulásig fokozott csokiszagban lehet válogatni a portékában. Ami tulajdonképpen mind kis színes nyúlbogyó...

De a prezentálás nem rossz – a falon levő hengerek
M&Ms-szel vannak tele. Csurig.

Bagoly nem is távozott a helyszínről majd egy kiló zöld nélkül, de legalább most egy darabig az átlagos zacskó fogyasztása közben nem fog dohogni, hogy „Már megint milyen kevés zöld van benne!”.

MGM Grand az éjszakában

És ha már Las Vegasban voltunk, gondoltuk, kipróbáljuk, miért ülnek emberek órákig a játékautomaták előtt, lehet-e nyerni egyáltalán ésatöbbi. Szóval ledöglöttünk az egyik kaszinóban az egyik elektronikus félkarú rabló elé és adtunk neki egy dollárt. Két kör után maradt húsz cent. Adtunk neki még egyet. Lett a kör végére 130 cent. Aztán lett megint 15. Adtunk neki még egy dollárt. Lett 250 cent, meg bónuszpont, meg minden. Merészek lettünk, fogadunk egy körben kemény 160 centtel. Nem jött be. A végén maradt harminc cent, a legkisebb fogadható tét meg ugye negyven cent, a fene egye meg. Szóval kapott még egy dollárt, nehogy már megegye azt a harminc centet. Áhá. Ezért ülnek ennyit előtte és ezért szórnak bele ennyi pénzt. A tesztkört még egy dollár és két kör bónusz után viszont sikerült 7 dollár 15 centtel zárnunk, amit el is hoztunk.

Íme. 2 dollár 15 cent tiszta haszon.

Plusz fél óra az életünkből. Ha azt nézzük, hogy ráadásul el kell osztanunk kétfelé amit kerestünk, órabérnek sem túl jó.

Hazafelé meg még benéztünk Bellagioékhoz – távolról is látszik a tömeg


A show – 15-20 percenként kb. egy szám erejéig táncolnak a vízsugarak


Az első sorból

Nem rossz, de nekem a barcelonai Magica Fontana sokkal jobban tetszett. Uff, mára ennyi volt, aludjatok jól!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése