2013. november 24., vasárnap

Oroszlánok után ősmaradványok – Sterkfontein

A oroszlánlátogatósdi után vezetőnk megkérdezte, hogy van-e kedvünk barlangtúrához, ugyanis nem messze van a Sterkfontein barlang, ahol rengeteg emberszabású-ősmaradványt találtak az elmúlt évtizedekben. Még mindig folynak az ásatások, annak ellenére is, hogy a barlang pocsék állapotban van; az előző századforduló táján ugyanis kőbányaként használták és kibányászták belőle például az összes cseppkövet! Meg még ki tudja, mi mindent...

Sterkfontein – bejárat

1936-ban találták meg itt az első Australopithecus-fosszíliákat; Raymond Dart és Robert Broom vezetésével. A két úriember megszállottja volt az emberszabásúaknak; Broom nyugdíjas éveiben, 80 éves kora felett is rendszeresen a feltáráson dolgozott. Ő találta meg még 1947-ben a mai napig legteljesebb Australopithecus-koponyát, Mrs. Ples-t a barlangban; mely után szinte teljes életét az ősmaradványok kutatásának szentelte. Innen ered Mrs. Ples neve is, Broom gyakran viccelődött azzal, hogy ő a munkáját vette feleségül :)

A bejárat felett – a nevét sajnos nem tudom, de roppant jól fest :)


A Sterkfontein mészkőbarlang,
a környék tele van víznyelőkkel és dolinákkal


Utóbbinak volt köszönhető a barlang másik különleges lelete,
Little Foot – még mindig aktív feltárás folyik,
ezért van ilyen brutál rács mögött

Little Foot az első, szinte teljes egészében megtalált Australopithecus-csontváz, tulajdonosa valószínűleg egy még nem teljesen kifejlett példány volt, nagyon pici lábfeje van, innen az elnevezés. Szomorú pontja a történetnek, hogy úgy látják, Little Foot egész egyszerűen belepottyant az egyik víznyelőbe napi sétaadagja során, majd a jó húszméteres zuhanás után szegény a barlang alján múlt ki, ahol betemetődve szinte minden porcikája megőrződött. Ez az antropológusok szempontjából csodás egybeesés, de szegény Little Foot nem biztos, hogy önként is ezt a sorsot választotta volna.

Egy ilyenbe sétált bele szegény
(alulról is elég ijesztő, hát még milyen lehet beleesni)


A barlang egyik megmaradt cseppkő-darabja
(alig néhány akad) – látszik, hogy hol törték le őket :(

A Sterkfontein egyik legnagyobb problémája elviekben ugyanaz, mint a vadasparkoknak: jó dolog bemutatni, meg anyagi támogatást jelentenek a belépők, de a fokozott emberi jelenlét nem tesz jót a leleteknek, ahogy a kisoroszlánoknak sem igazán. A fosszilis leletek ugyanis jóval érzékenyebbek például tapintásra, levegőváltozásra, mint a környezetük, így óhatatlanul romlik az állapotuk, amikor emberek tartózkodnak a barlangban. A feltárás ugyanakkor lassú és körülményes munka és emberi jelenlét nélkül nem lehet megoldani, de hiába az ecsetek, meg a kesztyűk, versenyfutás van az idővel. A barlang egy pontján mutattak egy kis darabka fosszíliát, amit meg lehetett tapogatni az őt körülvevő kőzettel együtt – érezhető és egyértelmű a különbség a megkövült csont és a kő között (előbbi jóval simább, selymesebb szerintem); ugyanakkor az is látszik, hogy a bemutatópéldány nagy része már el is kopott a sok simogatástól…

Kifelé menet még felmásztunk a barlang tetejére (van kiépített út), megnézni a külszíni feltárást, de sajnos éppen le volt zárva.

Azért ebbe a táblába még belebotlottunk
közben – bizalomgerjesztés felsőfokon

Hazafelé menet az út mentén láttuk, hogy nagyon himbálódzik az egyik belógó faág, vezetőnk lassított, aztán láttuk, hogy éppen az alább látható jelenkori és nagyon is élő főemlős cincálja a gyümölcsöket a faágról. Ahogy megálltunk, ő is keresett egy szélesebb ágat, aztán úgy döntött, megszemlél minket.

Rokon


Közben a másik oldalon meg két társa érkezett rohanvást,
gondolom, ők is tudomást szereztek a gyümölcs-svédasztalról

Nyilván, ez itt olyan, mint amikor otthon rókát lát az ember az út szélén, de ahogy azon is újra meg újra elámuldozom, hogy a teljes virágárusi növénykínálat egyes vidékeken a fákon terem ötször akkorában, hát az útmenti majmokat is meg kell néha csodálni :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése